Elkészült a Magyar Kupa negyedik fordulójának sorsolása.
Nem hozott nagy meglepetést a Magyar Kupa harmadik fordulója. Az NB I-es csapatok mindegyike továbbjutott. Október 28-án, szerdán újabb kupaforduló következik.
Ebben a fordulóban nem voltak már kiemeltek, így bármely csapat bármelyikkel összekerülhetett, függetlenül attól, hogy hányad osztályban szerepel. A továbbjutás egy mérkőzésen fog eldőlni. Ha döntetlennel ér véget egy mérkőzés, kétszer 15 perc hosszabbításra kerül sor, végül pedig ha így sem dől el a párharc, büntetők döntenek.
A legnagyobb rangadónak a két NB I-es csapat csörtéje, a ZTE FC és az ETO FC ütközete ígérkezik. A többi elsőosztályú együttes NB II-es vagy még alacsonyabb osztályban vitézkedő ellenfelet kapott.
Biztossá vált, hogy ott lesz legalább két NB III-as együttes a következő fordulóban. Lesz ugyanis egy Sopron-Szolnok és egy ESMTK – Haladás mérkőzés. E négy csapat mindegyike a harmadik vonalban szerepel.
A címvédő és egyben legtöbb győzelemmel büszkélkedő Ferencvárosi TC az NB III-as Bicskei TC vendége lesz. A kiírásban a második illetve harmadik legsikeresebb gárda, az MTK Budapest és az Újpest FC a Monor SE illetve a Szeged-Csanád Grosics Akadémia ellen vívhatja ki a továbbjutást.
A párosítások:
ZTE FC – ETO FC (NB I)
Bicskei TC (NB III) – Ferencvárosi TC (NB I)
Csepel SC (NB III) – Debreceni VSC (NB I)
Diósgyőri VTK (NB II) – Puskás Akadémia FC (NB I)
Pécsi MFC (NB III) – Kisvárda Master Good (NB I)
Ózd-Sajóvölgye (NB III) – Nyíregyháza Spartacus FC (NB I)
Gyirmót FC Győr (NB II) – Kispest-Honvéd FC (NB I)
Bacsó Beton-Cigánd SE (NB III) – Paksi FC (NB I)
Szentlőrinc (NB II) – Vasas FC (NB I)
Monor SE (NB III) – MTK Budapest (NB I)
Szeged-Csanád Grosics Akadémia (NB II) – Újpest FC (NB I)
HR-Rent Kozármisleny (NB II) – Soroksár SC (NB II)
Kaposvári Rákóczi FC (NB III) – FC Ajka (NB II)
FC Sopron (NB III) – Szolnoki MÁV FC (NB III)
Termálfürdő FC Tiszaújváros (NB III) – Kecskeméti TE (NB II)
ESMTK (NB III) – Haladás FC (NB III)
Nyitókép: Pixabay