A magyar labdarúgó-válogatott novemberben Észak-Írországgal mérkőzik meg

Marco Rossi tanítványainak a saját kezükben van a sorsuk a feljutást illetően.

A Nemzetek Ligája B divíziójának második csoportjába került besorolásra Magyarország. A csoportot négy fordulót követően óriási meglepetésre Észak-Írország vezeti 8 ponttal. A magyarok 7 egységgel a tabella második helyén állnak. Ukrajna eddig 4, Georgia pedig 2 pontot szerzett.

Rossi legénysége hazai pályán vereséggel kezdett Ukrajna ellen. Ezt követően Észak-Írországban 0-0 lett a mérkőzés eredménye. Következett a Georgia elleni hazai mérkőzés, amit Kerkez Milos fejesével 1-0-ra megnyertek a magyarok. Ezt követően az Ukrajna elleni visszavágót 2-1-re megnyerte Magyarország.

Fontos győzelem volt ez, hiszen így a magyaroknak a saját kezükben a sorsuk. Ha a hátralévő mindkét mérkőzését megnyeri a nemzeti csapat, akkor biztos, hogy a feljutást érő első helyen végez. Tudni kell, hogy a csoport első helyezettje automatikusan feljut, a második pedig osztályozót játszik a feljutásért, a negyedik viszont kieshet, ha elbukja az osztályozót.

A mieink soron következő mérkőzése idegenben lesz Georgia ellen november 14-én. Három nappal később, november 17-én Észak-Írország látogat Budapestre. Minden bizonnyal azon a találkozón dől el majd, hogy hányadik helyen végez a magyar válogatott.

Az Észak-Írország elleni mérkőzés Budapesten, a Puskás Stadionban lesz. Várhatóan óriási lesz az érdeklődés a mérkőzés irán, szinte borítékolható, hogy teltházas lesz a meccs.

Aki nem akar lemaradni róla, annak érdemes majd mielőbb beszereznie a jegyét. A mérkőzéssel kapcsolatos jegyinformációk az MLSZ hivatalos weboldalán lesznek elérhetők.

Nyitókép: Magyar Lelátó

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük