Az Újpest és a Vidi is menesztette a csapat vezetőedzőjét

A fővárosi alakulatnál már ki is jelöltek, ki végzi az együttes felkészítését ideiglenesen.

A tegnapi nappal az Újpest FC vezetősége felmentette Damir Krznar vezetőedzőt a munkavégzés alól – írta meg az ujpestfc.hu. A lilák a bajnokság során eddig 13 mérkőzésen 13 pontot gyűjtöttek. Mindössze háromszor nyert a gárda, négy döntetlen mellett hat vereség szerepel a neve mellett, ennek köszönhetően az együttes a 12 csapatos elsőosztály 9. helyén áll.

A hétvégi forduló során hazai pályán fogadta az Újpest az ETO FC-t. A Szusza Ferenc Stadionban megrendezett mérkőzés 3-0-ás győri sikert hozott. Az első félidő derekán Schön Szabolcs Gergő találatával szerzett vezetést az ETO, majd a második félidőben Benbouali Ahmed Nadhir duplázott.

Az újpestiek megköszönték Damir Krznar eddigi munkáját, amit a klubért tett, további pályafutásához pedig sok sikert kívánt. Átmenetileg Bodor Boldizsár végzi a fővárosiak felkészítését. A válogatott szünet miatt most két hétig nem lesz mérkőzése az Újpestnek, amely legközelebb november 23-án Pakson fog pályára lépni.

Fehérváron is új edzővel folytatják

Az NB II-ben szereplő Videoton FC Fehérvár csapatánál is edzőcserére kerül sor. A vasárnapi, BVSC-Zugló elleni mérkőzés volt az utolsó mérkőzés, amin Boér Gábor ült a fehérváriak kispadján. A találkozó meglepetésre a BVSC-Zugló győzelmével ért véget, a meccsen Zsótér Donát büntetőt hibázott.

A vereség a vezetőedző állásába került, hiszen a klub a hétfő napon közös megegyezéssel szerződést bontott a 42 éves szakemberrel és asszisztensedzőjével, Makra Zsolttal. A vezetőség előre hozott raportra hívta az edzőt a mai napon, majd nem sokkal később meg is történt a bejelentés.

A Vidi 13 bajnoki mérkőzésen 12 pontot gyűjtött, amivel a 12. helyen áll a 16 csapatos NB II-ben. A kieső helyen álló Békéscsaba 11 egységgel rendelkezik, így kijelenthető, hogy a fehérváriak a veszélyzónában vannak. A szebb napokat is látott csapat három győzelem mellett négy döntetlent és hat vereséget számlál.

Boér Gábor megköszönte a klub vezetésének a támogatást. Kiemelte, hogy a szurkolótábor NB I-es szintű támogatást biztosított a csapatnak. Sajnálatát fejezte ki azt illetően, hogy nem jött ki az a fajta eredményesség, ami az együttesben van, írta a vidi.hu.

Nyitókép: Magyar Lelátó

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük