Nem is oly rég még a Pécsi MFC vezetőedzőjeként tevékenykedett.
Mátyus János lett az NB III-as Pénzügyőr szakmai igazgatója, írta meg a csakfoci.hu. A csapat jelenleg a 16 csapatos csoport 15., azaz kiesést jelentő helyén áll. Ahhoz, hogy kiharcolja a csapat a bennmaradást, két pozíciót kellene javítania az együttesnek.
Jelen állás szerint, alig több mint féltávot követően a Szolnoki MÁV FC áll a 13. helyen 15 ponttal. A 14. pozíciót a Kecskeméti TE 1911 II. foglalja el, amely eddig 13 egységet gyűjtött a pontvadászat során. A Pénzügyőr SE neve mellett 12 pont szerepel.
Nem reménytelen tehát a csapat helyzete, amely 17 mérkőzésből 11-et elveszített, 3-at nyert meg és 3-szor játszott döntetlent. A góllövéssel ugyanakkor hadilábon áll a gárda, hiszen eddig csak 13-szor vette be ellenfelei kapuját a Pénzügyőr SE, ennél minden résztvevő, még a sereghajtó METON-FC Dabas SE is több találatot ért el.
Az 50 esztendős Mátyus János labdarúgó pályafutását a Kispest-Honvéd színeiben kezdte, majd a Ferencvároshoz igazolt. Ezt követően játszott a német Energie Cottbus, a skót Hiernain valamint az osztrák Admira Wacker színeiben is. Pályafutása utolsó szezonjait ismét Magyarországon töltötte, előbb a Győri ETO, majd a Ferencváros illetve a Tatabánya csapatánál.
A magyar válogatott meghatározó hátvédje volt az ezredforduló környékén. 1998 és 2002 között 34-szer ölthette magára a piros-fehér-zöld szerelést, ezeken a találkozókon három gólt szerzett.
Edzői pályafutását a Tatabányán kezdte pályaedzőként. Ezt követően a REAC, a Lombard Pápa, a Nyíregyháza Spartacus, a Haladás, a Sopron, a Budafoki MTE, a Kisvárda majd a Pécsi MFC trénere is volt. Most szakmai igazgatóként kell tehát majd helytállnia.
Nyitókép: Pixabay