Csúcsrangadó lesz Diósgyőrben, az Újpest látogat a DVTK-hoz

Mindkét csapat a dobogóra pályázik, így izgalmas meccsre van kilátás.

A nyáron jelentős mértékben átalakult mind a Diósgyőr, mind az Újpest kerete. A két csapat eddig remekül szerepelt, a diósgyőriek a harmadik helyen teleltek 30 ponttal, az újpestiek pedig bár csak a hatodikak, lemaradásuk mindössze három pont aktuális riválisukkal szemben.

A motivációval tehát egyik gárdának sem lehet gondja. A diósgyőriek a legutóbbi hét mérkőzésükön veretlenek maradtak, pedig játszottak többek között a címvédő Ferencvárosi TC együttesével is. Az újpestiek hasonlóan jó formában zárták az őszt, zsinórban hatszor kerülték el a vereséget.

A jegymester.hu weboldalán könnyen beszerezhetők a jegyek a DVTK és az Újpest összecsapására, amely 2025. február 1-jén 19:30-tól esedékes. A meccset a DVTK-stadionban fogják lebonyolítani.

A legolcsóbb, kapu mögé szóló 1900 forintos belépők már elfogytak. Ugyanakkor bőven vannak még tikettek 3100 forintért a K, az L, az M, az N, az O illetve a P szektorba. Ezen belépők mindegyike 3100 forintba kerül.

Fontos megjegyezni, hogy számolni kell minden megrendelt jegy esetén e-díjjal. Ennek összege 399 forint, aki viszont négy belépőt vesz, annak négyszer 399 forintot kell kifizetnie. A jegyeket e-tiketként kapják meg a vásárlók, árukat pedig kényelemesen ki lehet fizetni bankkártyával.

Egyszer már összemérte erejét egymással a pontvadászat során az Újpest és a DVTK. Azt a meccset a Szusza Ferenc Stadionban játszották, a találkozó gól nélküli döntetlennel zárult.

Nyitókép: Pixabay

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük