Az MTK a Nyíregyházával meccsel vasárnap

A fővárosiaknak mindenképpen nyernie kellene, ha harcolni akarnak a dobogós helyekért, a nyírségi csapatnak más okból fontos ez a mérkőzés.

Az MTK Budapest együttese nem kezdte túl jól a tavaszt. Horváth Dávid legénysége az első három mérkőzésen csak egy pontot szerzett, miközben képtelen volt bevenni az ellenfelei kapuját. A DVTK legyőzésével viszont minden megváltozott, azóta három meccsen hét egységet zsebeltek be Katáék, valamint továbbjutottak a Magyar Kupában is.

A múlt héten a ZTE Arénában a hosszabbításban harcolta ki a döntetlent a fővárosi együttes. Most egy hasonló kaliberű ellenféllel kell farkasszemet néznie a dobogóra és nemzetközi kupaszereplésre hajtó csapatnak. Március 16-án vasárnap a Nyíregyháza Spartacus FC látogat az Új Hidegkuti Nándor Stadionba. Az összecsapás 17:15-kor fog kezdődni.

A Nyíregyháza jelenleg a táblázat tizedik helyén áll, ám nincs túlságosan messze a kiesőzónától. Tímár Krisztián tanítványainak pontot vagy pontokat kellene szereznie ahhoz, hogy továbbra is jó helyzetben legyen a bennmaradást illető harc kapcsán. Ez nem ígérkezik könnyű feladatnak, hiszen a nyírségiek a tavasszal eddig csak egyszer, a Diósgyőr vendégeként tudtak nyerni.

A felek eddig kétszer találkoztak egymással a bajnokságban. A korábbi fővárosi csörtét az MTK Budapest nyerte 3-0-ra. Nyíregyházán ugyanakkor 2-0-ra Kovácsrétiék nyertek. Ha folytatódik a sorminta, akkor a kék-fehérek fognak diadalmaskodni, ez persze korántsem borítékolható.

A jegyek már megvásárolhatók az MTK Budapest Labdarúgó Zrt. hivatalos honlapján keresztül. A legolcsóbb belépők a mérkőzésre 2000 forintba kerülnek, de 2500, 3000, 7500 és 15000 forintos tikettek is vannak. Amivel számolni kell az online rendelt belépők esetén, az 100 forint plusz három százaléknyi kényelmi díj.

Az A1-A5 és az A6-A9 szektorokba a hat év feletti diákok és a nyugdíjasok 1500 forintért válthatnak belépőt, a B5-B9 szektorba 1250 forintért, a B1-B4 szektorba pedig 1000 forintért. Ezen szektorokba a hat év alatti gyermekek díjmentesen léphetnek be. A nyolcadik kerületi lakosoknak a felnőtt belépő árából is jár kedvezmény.

Vendég belépőket a V1-V4 szektorba lehet vásárolni. A teljes árú jegy 2000 forint, a hat év felettieknek szóló kedvezményes diákjegy valamint a nyugdíjas jegy 1000 forintba kerül. A hat év alatti gyermekek ingyen tekinthetik meg a mérkőzést.

Nyitókép: Magyar Lelátó

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük