Alsóházi rangadó lesz az Új Hidegkuti Nándor Stadionban

Két kiesés elől menekülő fővárosi együttes csap össze szombaton.

November 7-én, szombaton 16:45-től az MTK Budapest a Kispest-Honvéd FC csapatát látja vendégül a magyar labdarúgó-bajnokság 13. fordulójában. A felek egyszer már megmérkőztek egymással a bajnokságban, még augusztusban a Bozsik Arénában. Az a találkozó 3-3-as döntetlennel ért véget.

Az eltelt 12 forduló alatt körvonalazódott, hogy mind a két csapat számára a biztos bennmaradás lehet a fő cél. A felek igencsak hasonlóan teljesítettek, hiszen mindössze egy pont választja el őket. A Kispest-Honvéd FC 13, az MTK Budapest 12 pontot gyűjtött eddig.

A kék-fehérek nincsenek jó passzban, hiszen a legutóbbi két találkozójukon vereséget szenvedtek úgy, hogy gólt sem rúgtak. Utoljára három fordulóval ezelőtt, a Vasas FC ellen nyertek Jurek Gáborék.

Pillanatnyilag a piros-feketék vannak jobb formában, hiszen legutóbb mindhárom pontot begyűjtötték a kisvárdaiak ellen. Az elmúlt három forduló alatt kétszer is nyert Maurizio Jacobacci legénysége. Az említett sikert megelőzően becsúszott egy vereség a Debrecentől, előtte viszont nyertek a kispestiek Nyíregyházán.

A szombati mérkőzésre a legkényelmesebben online lehet jegyet váltani. A vendég felnőtt jegyek egységesen 2400 forintért válthatók meg. A hazai szektorokba 2200 forinttól indulnak a tikettek. Online jegyvásárlásról lévén szó, számolni kell szolgáltatási díjjal.

A meccs napján a hazai és a vendég jegypénztár a találkozó kezdete előtt három órával nyit majd. Szombaton a helyszínen a legolcsóbb teljes árú belépők 3500 forintba kerülnek majd. A diákok, a nyugdíjasok és a VIII. kerületi lakosok kedvezményes áron válthatnak jegyet a mérkőzésre.

Nyitókép: Pixabay

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük