Kiesési rangadót rendeznek szombaton a labdarúgó NB I-ben.
2026. március 21-én délután keleti rangadóra kerül sor a Nyíregyháza Városi Stadionban. 14:00-tól a helyi csapat és a Diósgyőr feszül egymásnak. Egyik csapat sem biztosította még elsőosztályú tagságát a következő idényre vonatkozólag.
A Nyíregyháza eddig 26 forduló alatt 29 pontot gyűjtött, amivel a táblázat kilencedik helyén áll. A DVTK ugyanennyi meccs során 25 egységre tett szert. A diósgyőriek ezzel a kieső, 11. helyen tanyáznak, csupán a 17 pontos Kazincbarcikát előzik meg.
A két együttes között már csupán a pontok és a helyezések alapján is a nyírségiek vannak kedvezőbb helyzetben. Ugyanakkor a sorsolás alapján a Nyíregyháza jóval kedvezőbb helyzetből várhatja a bajnokság hajráját, hiszen az első öt helyezettből csak az ETO FC-vel és a ZTE FC csapatával fog játszani.
Ezzel szemben a Nyíregyháza játszik még a győriek mellett a címvédő Ferencvárossal, a DVSC-vel és a Kisvárdával is az első ötből. Ha tehát most nem sikerülne nyernie a DVTK-nak, akkor lényegében csak a felcsútiak és a paksiak elleni hazai mérkőzésen lehetnek valós győzelmi esélyei Nebojsa Vignjevic legénységének.
Bár a pillanatnyi forma alapján a Nyíregyháza van jobb passzban, hiszen legutóbb a csapat pontot szerzett a DVSC ellen, vannak olyan adatok, amelyek a DVTK mellett szólnak. Augusztusban Nyíregyházán 4-1-re nyertek a diósgyőriek, decemberben pedig a DVTK otthonában 2-0-ás hazai siker született.
Ugyanakkor tény, hogy a DVTK négy meccse nyeretlen, legutóbb pedig otthon 4-0-ra kikapott a sereghajtó Kazincbarcikától. A vereséget követően azonnali hatállyal távozott is a csapat sportigazgatói posztjáról Kovács Zoltán. A miskolci klub közleménye szerint Petrán Vilmos, a Diósgyőr FC Kft. ügyvezetője a találkozó után jelezte az Újpest egykori csatárának, hogy szerződést bontanak vele.
A Nyíregyháza-Diósgyőr ütközetnek tehát komoly tétje van és meglehetősen kiélezett, izgalmas mérkőzés lehet. A találkozóra akár online is lehet jegyet vásárolni a szpari.csakjegyek.hu weboldalon. Aki teheti, annak érdemes elővételben megvásárolnia a tikettjét, hiszen így olcsóbban juthat hozzá. A legolcsóbb belépőket online elővételben 2200 forintért lehet beszerezni, amelyek a B szektorba szólnak.
Nyitókép: Depositphotos