A legendás együttes a MOMkult színpadán lép fel.
Ahogyan az elmúlt években rendszeresen, úgy idén is országhatárokon átnyúló koncertsorozatra indult az 1970-ben alapított Apostol együttes. A formáció szeptember 12-én Budapesten, a MOM Kulturális Központban fog fellépni 8+1-es formációban, azaz a teljes zenekar jelen lesz.
Az együttes tagjai egy meghitt, élő koncertre várják az érdeklődőket, ahol reményeik szerint közös éneklés és a nosztalgia varázsa tölti majd meg a termet. Szívhez szóló dallamok csendülnek majd fel a koncerten, amelynek mottója: „Nem tudunk élni nélkületek”.
Bizonyíték erre, hogy ez valóban így van, hogy az 55. születésnapi fellépésüket, a tavalyi Budapest Arénás nagykoncertjüket követően is vállalják még a megjelenést kisebb eseményeken. Erre, a mostani koncertre szeptember 12-én, szombaton 17:00-tól kerül sor, amire a jegy.hu felületén keresztül lehet belépőt vásárolni online. Jelenleg két kategóriában lehet még tikettet vásárolni, a 12.750 forintosra és a 15.840 forintosra.
Másnap az Apostol együttes fellép a 18:30-kor kezdődő 17. Szenes Iván Emlékkoncerten is. Az esemény a Szenes Iván téren lesz, amelyen énekel majd Zoltán Erika és Opitz Barbi is többek között. Az eseményen való részvétel díjmentes, de regisztrációhoz kötött.
Számos koncertje lesz még idén az Apostol együttesnek
Aki a fenti időpontokban nem tud részt venni Meződi Józsefék fellépésén, annak sem érdemes csüggednie. A zenekar szeptember folyamán fellép még Ajkán és Nagykanizsán is, októberben pedig ellátogat Miskolcra, Zalaegerszegre, Tatabányára és Pápára is. Az ősz utolsó hónapjában Sopronban, Tokajban, Cegléden, Dunaújvárosban, Érden, Győrön és Kiskőrösön is fellép az Apostol együttes.
Két koncertje még december folyamán is lesz a zenekarnak. December 11-én Szentesen, december 18-án pedig Békéscsabán lesz a formációnak fellépése. A részletes programról a zenekar hivatalos honlapján lehet tájékozódni.
Nyitókép: Pixabay