Különleges élményben lehet része azoknak, akik ellátogatnak az olasz zongorista koncertjére.
2025. május 26-án 20:00-tól Budapesten az MVM Dome ad helyet Ludovico Einaudi koncertjének. A legolcsóbb jegyek 49 999 forintba kerülnek, míg a drágábbakért 99 999 forintot kell fizetni.
A belépőket a jegy.hu felületén keresztül online lehet megvásárolni. Számolni kell szolgáltatási díjjal is, amely a jegyár 3%-a plusz 400 forint, amiben már benne van az ÁFA összege is.
A most tavasszal esedékes koncerten a zongoraművész életművének legismertebb szerzeményei mellett felcsendülnek majd a The Sumer Portraits című album dalai is. Munkássága során több egyéni albumot adott ki szólistaként és egyszemélyes zenekarként, ilyen a 2001-es I giorni, a 2009-es Nightbook vagy épp a 2013-as In a Time Lapse.
Az idén hetvenedik születésnapját ünneplő zenész nevéhez számos filmzene is fűződik. Az Életrevalók filmzenéje mellett ő szerezte a Doktor Zsivágó 2002-es minisorozat valamint az Acquario zenéjét is.
Ludovico Einaudi a legújabb albumáról azt mondta, hogy a zene számára az élet legszebb pillanatairól szól. A hallgatóknak lehetősége nyílik a fővárosi koncert során felidézniük a saját nyári emlékeik felidézéésre.
„Óriási megtiszteltetés, hogy Ludovico Einaudit Budapesten köszönthetjük. Zenéje egyedi és érzelmekben gazdag. Biztos vagyok benne, hogy a koncert olyan élményt ígér, amelyet még sokáig emlegetni fogunk” – mondta Horváth Roland, a Koncertpromo ügyvezetője a koncert kapcsán.
Nyitókép: Pixabay