Pénteken a Liliomfit játsszák a Vígszínházban

A Csángálló zenekar is közreműködik a produkcióban.

A magyar drámairodalom legtöbbetj játszott komédiája a Liliomfi. Szigligeti Ede annak idején az 1948/49-es forradalom és szabadságharc leverése utáni megfáradt, csalódott hangulatban csupán két délután alatt írta meg – írja a port.hu.

Liliomfi és Mariska szerelme mindent felülírt. A darab ráébresztheti a nézőket, hogy milyen fontos a barátság és a szerelem, miközben sem jókedvből, sem nevetésből nem lesz hiány várhatóan.

A Liliomfi legközelebb 2025. január 24-én pénteken 19:00-tól kerül bemutatásra a Vígszínházban. Ezt követően február 2-án, vasárnap 19:00-tól, majd február 8-án, szombaton 19:§0-tól játsszák.

Liliomfi szerepét Keresztes Tamás, Mariska szerepét pedig Gál Réka Ágota játssza. Szellemfi bőrébe Ötvös András bújik, míg Szilvait nem más, mint Rudolf Péter fogja játszani. A színdarab márciusban is műsorra kerül.

Az előadásra az interneten keresztül is lehet jegyet váltani. A legolcsóbb belépők 3300 forintba kerülnek, a legelőkelőbb helyekre szólók pedig 9600 forintért válthatók meg. A szolgáltatási díj 3 százalék plusz 700 forint.

A Liliomfiból 1954-ben Makk Károly rendezésében készült egy közel két órás magyar film is. 2012-ben be is került a Magyar Művészeti Akadémia tagjai által kiválasztott legjobb 53 magyar film közé.

Nyitókép: Pixabay

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük