Elkészült a Magyar Kupa sorsolása

Az első körben az első- és másodosztályú csapatoknak még nem kell pályára lépnie.

Területi alapon készítették el a Magyar Kupa első fordulójának párosításait. Mivel páratlan számú csapat volt érdekelt ebben a fordulóban, így van egy úgynevezett erőnyerő is. Az Algyő lett a szerencsés, ami azt jelenti, hogy a csapat játék nélkül továbbjutott a második körbe.

A tavaly még NB II-es csapatok közül a Budafoki MTE a kupaspecialista Iváncsa vendége lesz. Az iváncsaiak 2022 őszén kiejtették a Ferencvárosi TC-t, ami akkor óriási szenzációnak számított. A budafokiak tehát nem vehetik félvállról az összecsapást még úgysem, hogy papíron ők az esélyesek.

A Békéscsaba, amely tavaly a másodosztály utolsó helyén végzett, így ebben az idényben szintén az NB III-ban folytatja, a Mezőmegyer vendége lesz. Az NB I-es múlttal rendelkező patinás együttesek közül a BFC Siófok Balatonlellén fog játszani, míg a PMFC az Ercsi otthonában harcol majd a továbbjutásért.

A Magyar Kupa első fordulójának mérkőzéseit augusztus 1-jén és 2-án bonyolítják majd le. A második forduló időpontja is ismert, amelyet augusztus 22-én és 23-án játszanak le a tervek szerint.

Északkelet:

Sényő – Nagyecsed
Maklár – Emőd
Újdombrád – Gyulaháza
Karancslapujtő – Vizslás
DEAC – Eger SE
Gesztely – Cigánd
Salgótarján – Kaba
Vác VLSE – Mátészalka
Balmazújváros – Mezőcsát
Edelény-Borsodszer – Felsőzsolca
Hajdúsámson – Ózd-Sajóvölgye
Ibrány – Putnok
Bélapátfalva – Kartal
Füzesabony – Tiszaújváros
FC Hatvan – Lőrinci VSC
Jéke – Nagybátony
Bőcs – Tiszafüred

Délkelet

Dunavarsány – Sándorfalva
Makó – Dabas
Pilis – BKV Előre
Mezőmegyer – Békéscsaba 1912 Előre
Kalocsa – Felsőpakony
Tiszaföldvár – ESMTK
Cegléd – Gödöllő
Dévaványa – Gyula
Ikarus VSE – Kondoros
Jászalsószentgyörgy – Pénzügyőr
Kiskundorozsma – Jánoshalma
Flotta 2001 SE – Szegedi VSE
Lajosmizse – Harta
Hódmezővásárhely – Szolnoki MÁV FC
Szabadkikötő SE – Szajol
Jamina – Monor
Törökszentmiklós – Dunaharaszti MTK

Északnyugat

Credobus Mosonmagyaróvár – Tatabánya
Tihany – Szombathelyi Haladás
Hévíz – Tarr Andráshida
DAC 1912 – Bicske
Mezőörs – Pápa
Bágyogszovát – Dorogi Bányász
Úrkúti SK – Körmend
Koppánymonostor – Komáromi VSE
Zalaszentgrót – FC Sopron
Bőnyi SE – Schott Lukácsháza
Hárskút – Kapuvár
Sárvár – Sárisáp
Magnetic Andráshida – Balatonfüred
Telekes MEDOSZ SE – Mór
Balatonfüred – Vasvár
Ugod – Gérce
Lébény – Tata
Táp – VSC Veszprém

Délnyugat:

Csór – Budaörs
Szepetnek – Csepel SC
Dunaújváros – Érdi VSE
Bátaszék – Kaposvári Rákóczi
Fadd – TFSE-Budapest
Dombóvár – Majos
Szekszárd – PTE-PEAC
Villány – Bölcske
Balatonlelle – BFC Siófok
Ercsi Kinizsi – PMFC
Komlói Bányász – Sárbogárd
Nagyatád – Balatoni Vasas
Mágocs – 43. sz. Építők SK
Kaposfüred – Nagykozár
Baja – Főnix
Iváncsa – Budafoki MTE
Zsámbék – Csepel FC USE
Marcali VFC – III. ker. TVE

Nyitókép: Pixabay

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük