Brit orgonaművész lép fel ősszel Budapesten

Anna Lapwood egy új generációs világsztár.

A harminc esztendős Anna Lapwood lép fel ősszel a fővárosban. Orgonaestjére november 4-én kedden 19:30-tól kerül sor a Müpában, a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. A jegy.hu felületén keresztül már megvásárolhatják az érdeklődők a belépőiket.

Az előadóművész az Instagramon 741 ezer követővel rendelkezik. Személyében a Royal Albert Hall rezidensét tisztelhetjük. A The Sunday Times azt írta róla, hogy több mint egy tehetséges orgonista, egy olyan sztárról van szó, akinek küldetése van.

A koncert során megszólaltatja majd Hans Zimmer, Philip Glass, Gounod–Bach, Britten, Alan Menken, Olivia Belli, Rachel Portman és Duruflé műveit is. “Izgalmas perceket ígér, hogy a program újra és újra megvillanó „vörös fonalát” Zimmer szolgáltatja A da Vinci-kód, a Csillagok között és A Karib-tenger kalózai filmzenéivel” – írja honlapján a Müpa.

Az előadásra a legolcsóbb jegyek 3000 forintba kerülnek. Vannak tikettek 4200 forintért is, ugyanakkor ezen kategóriákban már csak korlátozott számban állnak rendelkezésre belépők. Az 5400 forintos jegyekből még több mint kétszáz áll rendelkezésre.

A drágább jegyek 7500 illetve 8900 forintba kerülnek. Minden online vásárolt jegy esetén számolni kell még a szolgáltatási díjjal. Ez jegyenként 3 százalék plusz 400 forint, ami már tartalmazza az ÁFA összegét.

Az előadásra autóval érkezők számára fontos információ, hogy a parkolás ingyenes azok számára, akik érvényes jeggyel rendelkeznek az orgonaestre. A gyors és zökkenőmentes parkolás érdekében érdemes időben a helyszínre érkezni.

Nyitókép: Pixabay

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük