A listavezető Puskás Akadémia a jó formában lévő Kecskemétet fogadja

Nagy kérdés, hogy a két jó passzban lévő együttesből melyik jön ki majd győztesen.

Számos meglepő eredmény született 2025-ben az NB I-ben. Az éllovas felcsútiak vereséggel kezdték az idényt Székesfehérváron, majd megnyerték a Ferencváros elleni rangadót. Legutóbb Debrecenből hozták el a három pontot Nagy Zsolték, akik a Ferencváros bukdácsolásának köszönhetően már öt ponttal vezetik a táblázatot.

A Kecskemét jelenleg még mindig sereghajtó, igaz, már közel sem olyan reménytelen a helyzete a bennmaradást illetően, mint néhány fordulóval ezelőtt volt. Gera Zoltán legénysége amióta novemberben kikapott a Fraditól, nem talált legyőzőre. Az együttes hét meccs óta veretlen, legutóbb pedig alaposan elpáholta az MTK-t is. Nem lehet tehát azt mondani, hogy az éllovas és a sereghajtó összecsapása lefutott meccs volna.

Szombaton 14:30-tól mérkőznek meg egymással a felek a Pancho Arénában. A két együttesnek ez lesz a 12. csörtéje az NB I történetében. Ősszel Kecskeméten nagyon simán nyertek a felcsútiak, 3-0-ás eredménnyel végződött az a találkozó.

A találkozóra a jegymester.hu oldalán kényelmesen és egyszerűen lehet belépőt vásárolni. Ezek egységesen 800 forintba kerülnek, ám számolni kell a 249 forintos e-díjjal is. A jegy árát bankkártya segítségével lehet kifizetni.

Szombaton 17:00-tól a Paks a DVS csapatával fog meccselni, míg 19:30-tól a Nyíregyháza fogadja az Újpest FC együttesét. Vasárnap az ETO FC Győr és a ZTE FC csap össze egmással, míg 18:00-tól a Fehérvár FC a Ferencvárosi TC-t fogadja.

Nyitókép: Pixabay

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük